A Terem
Nagyon sokáig halogattam a Nagy Trianon kastély felkeresését. Már sokadik alkalommal jártunk Párizsban, és Versailles-ban is vagy harmadszor, mikor első és felteszem utolsó alkalommal, 2013-ban felkerestük az épületet. Nekünk, magyaroknak különösen nyomasztó hely, az amúgy gyönyörű barokk kastély, a neve pedig a legborzasztóbb hangzású földrajzi helyek egyike. 1920-ban itt valami elszakadt, olyan sebet kapott a magyarság és Magyarország, amit máig nem sikerült kiheverni. Érzelmileg soha nem tudjuk feldolgozni, ezt biztosan állíthatom. Lehet politikai, kulturális vagy éppen etnikai viták tárgya, amit én nagyon sajnálok. De tudat alatt, érzelmileg Trianon (nem a hely, hanem a békediktátum) feldolgozhatatlan trauma. Lehet vele együtt élni, de elfelejteni soha, bár a határokon túl ragadt nemzettársaink mindig is emlékeztetni fognak bennünket e szomorú tényre. A magyarok erőssége viszont a túlélés, a talpra állás, sőt talán nem túlzás, ha azt mondom: a feltámadás. Szent István országa már csak a történelmünk része, de a 9/10-ed része, a trianoni Magyarországé a maradék száz év! Ez idáig 37 nemzedéken át, rokon népek nélkül, teljesen más nyelvű, más eredetű népek és birodalmak szorításában megmaradtunk. Olyan természetes ez? Szerintem nem! Ezért éltük túl Trianont, ezért tudtunk egy teljesen új országot felépíteni 100 évvel ezelőtt, és így éltünk túl újabb, XX. századi borzalmakat is. Magunkkal hoztuk a múltunkat, és visszük is tovább, mert magyarok vagyunk, az örök megmaradók, akik végtelenül megosztottak és néha elesettek; de ha kell óriások is tudnak lenni.
Megrázó élmény volt látni azt a bizonyos Termet (Cotelle-teremnek hívják egyébként) a kastélyban, ahol 1920. június 4-én, mindössze 15 perc alatt véget ért egy 1025 éves (!) történet, még most is komoly érzelmek jönnek elő, mikor felidézem magamban a látottakat. (Kis emléktábla is van, mely az aláírásra emlékeztet…) Ennek ellenére azt mondom, hogy lélekben egyek vagyunk, határok felett így lehet újból egyesíteni e rendkívüli nemzetet, és megidézni egy régi álmot: az igazi Magyarországot.
Szamosi Lóránt
