Szakmakikötő_cikkhez_webre

Kihajóztunk: Szakmakikötő Fonyódon és Siófokon

Fonyódon és Siófokon is több száz diák, fiatal látogatott el a Siófoki Szakképzési Centrum Szakmakikötő rendezvényére. Horváth Péter a Siófoki Szakképzési Centrum főigazgatója a fonyódi helyszínen elmondta: a szakmakikötőt hatodik és hetedik osztályos diákoknak szervezték meg. Kiemelte: az volt a céljuk, hogy az általános iskolásoknak minél több lehetőséget kínáljanak a továbbtanuláshoz. – Manapság már nem…

A legjobbaktól tanulhattak

A legjobbaktól tanulhattak

Mesterektől tanulhatták meg a gasztronómiai legmodernebb elméleti és gyakorlati ismereteit azok a felnőttek, akik a Siófoki Szakképzési Centrum Balatoni Gasztroakadémiájára jelentkeztek. A szakácsok kedden délelőtt vehették át oklevelüket a balatonvilágosi Lavender Teraszon.Véget ért a Siófoki Szakképzési centrum Balatoni Gasztroakadémia – a Balaton Szakácsa képzése, amit egy sajtóreggeli keretein belül értékeltek. Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési…

Nagy versmondás Fonyódon Fotó: Fonyód Média

Nagy versmondás Fonyódon

Immár többéves hagyomány Fonyódon, hogy a város két középiskolájának tanulói és pedagógusai a magyar költészet napján, április 11-én együtt mondanak verset a Dísz téren. A Mátyás Király Gimnázium, illetve a Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola közössége idén Nagy László Adjon az Isten c. versét szavalta el. Az eseményen készült a Fonyód Média tudósítása,…

Szakmakikötő_cikkhez_webre

Balatoni Szakmakikötő április 22-én Siófokon és Fonyódon!

A Siófoki Szakképzési Centrum három év után ismét megrendezi nagyszabású pályaorientációs rendezvényét Balatoni Szakmakikötő néven a siófoki és fonyódi hajókikötőkben 2022. április 22-én (péntek) 10.00 órától. A rendezvény kiemelt partnere a BAHART Zrt. A rendezvény külön meghívottai térségünk általános iskoláinak 6-7. osztályos tanulói. Az alapfokú oktatási intézmények ITT regisztrálhatnak a rendezvényre! Tervezett programok Siófokon: Csőhálózat…

Magyar pálinka és szlovén illóolaj - Erasmus+ együttműködés keretében látogatott Lendvára a Siófoki Szakképzési Centrum delegációja

Magyar pálinka és szlovén illóolaj – Erasmus+ együttműködés keretében látogatott Lendvára a Siófoki Szakképzési Centrum delegációja

A napokban érkezett haza a Siófoki Szakképzési Centrum delegációja a muravidéki Lendváról. Centrumunk az Erasmus+ Program keretében működik együtt több területen is szlovén és osztrák partnerével. A Völgy Hangja Egyesület kereste meg három évvel ezelőtt a Siófoki Szakképzési Centrumot, hogy az Erasmus+ Program keretében lehetőség nyílott az iskoláiknak újabb nemzetközi tapasztalatszerzésére. A koronavírus járvány miatt…