Ugrás a fő tartalomra

8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.


+36 84 346 581 +36 84 310 414

Hírek


2024. ápr. 24.
GL
  • Siófoki Szakképzési Centrum
  • Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium

A zöld jövőért tenni kell! - Áder János interaktív tanórája a Krúdyban

Az indokolatlan fogyasztás környezeti veszélyeire és a hulladékok újrahasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Siófokon. Egyúttal bejelentette

A zöld jövőért tenni kell! - Áder János interaktív tanórája a Krúdyban
Az indokolatlan fogyasztás környezeti veszélyeire és a hulladékok újrahasznosításának fontosságára hívta fel a figyelmet Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerdán Siófokon. Egyúttal bejelentette a használt elemek és mobiltelefonok begyűjtésére indított iskolai versenyt.
A volt államfő a fenntarthatósági témahét keretében a Siófoki Szakképzési Centrum négyszáz diákjának tartott előadásában azt mondta, felmérések szerint a megvásárolt áruk harminc százalékát egyszer sem használták, Magyarországon pedig évente mintegy kétmillió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik.Ismertette, 2024-ben várhatóan 63 millió tonna elektronikai hulladék keletkezik globálisan, ez a mennyiség 2030-ra 74,7 millió tonnára nő.Ismertette a PontVelem Okos Programot, amelynek keretében április 22-től május végéig iskolákban gyűjtik össze a használt mobiltelefonokat és elemeket. Az Elő a telóval! című, a Kék Bolygó Alapítvány és a MOHU által meghirdetett versenyre a pontvelem.hu-n kell regisztrálni és értékes ajándékokhoz lehet jutni.
Áder János szerint a fő kérdés ma az, hogy egy véges bolygón lehet-e végtelen fogyasztás és növekedés. A Föld lakossága ma egy év alatt 1,7 Földet használ el - tette hozzá. A megoldások között megemlítette a fogyasztásban tanúsítandó önmérsékletet, a szelektív hulladékgyűjtést és az újrahasznosítás módjait. Áder János beszélt olyan - magyar innovációt tartalmazó - megoldásokról is, mint például a sörtörköly feldolgozása élelmiszerré, az ételmaradékok komposzttá, energiává alakítása, vagy a műanyagok baktériummal történő lebontása. Matolcsy Miklós, a témahét szervezője elmondta, a programot kilencedik alkalommal rendezik meg, idén eddig csaknem 1750 általános és középiskola jelezte részvételét és akár négyszázezer diák számára lehet kiemelt téma a fenntarthatóság.
Áder Jánost a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja, Szamosi Lóránt, valamint Witzmann Mihály országgyűlési képviselő köszöntötte. Az előadást 400 diák hallgatta végig a helyszínen, a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium tornacsarnokában, és még sok ezren a videomegosztó portálon keresztül, amelyet a Somogy TV és a Hanguru Kft. biztosított. Diákjaink szakoktatóik segítségével különleges finomságokkal készültek a vendégeknek.
(Forrás: MTI, fotó: MTI/Vasvári Tamás)
 
 
Áder János teljes előadását az alábbiakban tekinthetik meg:
 

Megosztás

KAPCSOLÓDÓ HÍREK


Már elérhető 2027/2028. tanévi pályaválasztási kiadványunk

Már elérhető 2027/2028. tanévi pályaválasztási kiadványunk

Online már elérhető a Siófoki Szakképzési Centrum 2027/2028. tanévi pályaorientációs kiadványa

2026. szept. 20.
SSZC
A BME on Tour balatonfüredi állomásán jártak diákjaink

A BME on Tour balatonfüredi állomásán jártak diákjaink

Szeptember 15-én a Balatonfüredi Tudáscentrumban járt a BME on Tour program, ahol a Siófoki Szakképzési Centrumot a siófoki Baross és a balatonboglári Mathiász iskolák diákjai és oktatói képviselték.

2026. szept. 16.
SSZC
Mathiászos tanuló a Fiatal Tudósok Európai Versenyén

Mathiászos tanuló a Fiatal Tudósok Európai Versenyén

A Mathiász tanulója, Dörfler Patrik a 35. Országos Tudományos és Innovációs Olimpia győzteseként tagja annak a magyar csapatnak, amely 2026 szeptemberében Németországban, Kielben képviseli hazánkat a 37. EU Fiatal Tudósok Versenyén.

2026. szept. 10.
Intézmény


IKK
Balatoni Hajózási Zrt.Balatoni KörBalatoni Kulináris Műhely ÁKK NkftBella Italia Restaurant SiófokCE Plaza Hotel****Debreceni EgyetemFerro-FlexFöldgázszállító Zrt.HalkerKaposi Mór Oktató KórházKatasztrófavédelemMala Garden Étterem SiófokNEKASió Eckes - GraniniSióFrissVisit Balaton 365Ziehl-Abegg

    • SZC logo fehér
    • Siófoki Szakképzési Centrum

      8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.

    • Telefon: +36 84 346 581 +36 84 310 414

      E-mail: centrum@siofokiszc.hu

      OM azonosító: 203050

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000143


    2026Siófoki Szakképzési Centrum