Hírek
SSZC
- Siófoki Szakképzési Centrum
- Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium
Búcsú Körte Jánostól
Fájó szívvel búcsúzunk intézményünk, a Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium jogelődjének egykori igazgatójától, Körte Jánostól.
Fájó szívvel búcsúzunk intézményünk, a Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium jogelődjének egykori igazgatójától, Körte Jánostól.
Az alábbiakban az iskola megemlékező sorait olvashatják:
"Körte János iskolánk történetének meghatározó tanára és igazgatója volt. Itteni tevékenységét az 1980-ban indult mezőgazdasági gépész képzés megszervezésével és irányításával kezdte meg. Szakmai tudása és emberi tulajdonságai miatt hamar kivívta munkatársai tiszteletét, megbecsülését. Szakmai igazgatóhelyettesként sokat tett a gyakorlati képzés fejlesztéséért, új képzőhelyek és partneri kapcsolatok létesítéséért. Munkájának köszönhetően 1980 és 1985 között 70 százalékkal emelkedett a tanulók létszáma intézményünkben.
1994-től nyugdíjazásáig, 2007-ig látta el az igazgatói teendőket. Vezetőként a folyamatos fejlődés és az állandó megújulás híve volt. Az adott kor igényeit felismerve segítette elő a csatlakozást a világbanki pedagógiai programhoz. A kertészképzés mellett az informatikai oktatás elindítását is fontosnak tartotta.
Támogatott minden olyan kezdeményezést, ami nyitottá tette az iskolát új képzések iránt. Teret adott a Gábor Dénes Főiskola és a felnőtt esti tagozatú gimnáziumi képzésnek.
Sokat tett azért, hogy az általa vezetett intézmény dolgozói és diákjai valódi közösséggé kovácsolódjanak.
Azok közé a kivételes vezetők közé tartozott, aki őszintén megbízott kollégáiban, elismerte sikereiket és tudásukat, kitartóan támogatta kezdeményezéseiket. Hitt abban, hogy a becsületes munkának értelme van. Felkarolta és támogatta a pályakezdőket és az újonnan érkezőket, de mindig megbecsülte és nagyra tartotta a régebb óta itt dolgozó kollégáit is. Véleményüket nem félt kikérni és megfontolni. Nem szerette, ha nem őszinték hozzá, nem engedte közel magához azokat, akik eredmények nélkül akartak érvényesülni. Kritikus volt önmagával szemben, ha hibázott, vezetőként is tudott elnézést kérni beosztottjaitól.
Hitt a kimondott szavak erejében, kollégái problémáit őszinte empátiával kezelte. A „hogy vagy?”, „mi van veled?” kérdéseket nem puszta udvariasságnak szánta. Arra törekedett, hogy az általa irányított emberek jól érezzék magukat a munkahelyükön.
Elhivatott vezető és tanár volt. Az iskola diákjaival mindig megtalálta a megfelelő hangot. Igazi csiszolatlan gyémántoknak tekintette őket. Hirdette, hogy a jó tanár feladata „a természet nyers gyémántjait” tökéletesre csiszolni.
Jelmondatának tekintette iskolánk névadójának, Mathiász Jánosnak a mondását: „A titok kulcsa nem lehet más, csak a szakadatlan munka és kitartás”.
Nyugdíjazása után is részese maradt az intézmény életének. Folyamatosan figyelte az eseményeket, szép szóval bíztatott mindenkit kitartásra, jóra.
Részese volt az iskola 60 éves jubileumi ünnepségének, ahol bölcs szavakkal, gondoskodó szeretettel szólított meg bennünket.
Személye hiányozni fog, de emlékét nem feledjük el."
A Siófoki Szakképzési Centrum teljes közössége nevében őszinte részvétünket fejezzük ki Körte János igazgató úr családjának, szeretteinek. Emlékét megőrizzük.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Angyalbőrben bizonyítottak: az Országos Haditornán jártak iskoláink csapatai
A Siófoki Szakképzési Centrum három csapata vett részt az Országos Haditorna Verseny vármegyei fordulójában.
GL
Szakmamustra huszonharmadszorra
Október 2-án megnyitotta kapuit a 23. Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató a Kaposvár Arénában.
GL
Mesterember leszek - szőlész-borász
Az M5 csatorna Mesterember leszek című műsorának 2024. szeptember 28-i adása a szőlész-borász szakma rejtelmeibe enged betekintést. A műsor felvételére a Siófoki SZC Mathiász János Technikum és Gimnázium tangazdaságában került sor.
HP