Hírek
IKK
Elektronikai Ágazati Tudásközpont
Balatonfüreden épül meg az elektronikai, elektrotechnikai ágazat tudásközpontja

Balatonfüreden épül meg az elektronikai, elektrotechnikai ágazat tudásközpontja. A Siófoki Szakképzési Centrum keretében megvalósuló projekt a harmadik bejelentett ilyen típusú fejlesztés, hiszen Budapesten az informatikai, Dunaújvárosban a gépészeti tudásközpont valósul meg a következő években - jelentette be Varga-Bajusz Veronika, a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Siófokon csütörtökön.
Az öt, a nemzetgazdaság szempontjából kiemelkedő ágazathoz, a gépészethez, az elektronikához, az informatikához, az élelmiszeriparhoz és a specializált gép- és járműgyártáshoz kapcsolódó tudásközpontokkal az a cél, hogy a fiatalok olyan szakmai tudáshoz és gyakorlati ismeretekhez jussanak, amellyel a munkaerőpiacra lépve nemcsak biztos tudásuk lesz, hanem formálják is azt az ágazatot, amelyben dolgoznak - mutatott rá.
Szavai szerint a kormány 21,4 milliárd forintos támogatásával épülő ágazati tudásközpontok abszolút oktatási innovációt jelentenek. A high-tech technológiával felszerelt, a valós munkakörülményeket bemutató tanműhelyek olyan tanulmányi központok, ahol a szakképzésben részt vevő diákok, felsőoktatási hallgatók, vállalkozók, gazdasági szereplők, egyetemi és szakképzési oktatók együtt dolgoznak, együtt tanítják a fiatalokat, miközben egymástól is tanulnak.
Szamosi Lóránt, a Siófoki Szakképzési Centrum kancellárja beszámolt arról, hogy a centrum több mint 4 milliárd forintot nyert el a Balatoni Szakképzési Ágazati Központnak nevezett elektronikai tudásközpontra, amelynek megvalósítása 3-3,5 évet vesz igénybe.

Hozzátette, hogy a forrásnak csak mintegy 40 százalékát költik az építkezésre, a többit a működés technológiai feltételeinek biztosítására fordítják, mert olyan ágazati tudásközpontot szeretnének létrehozni, amely a színvonalát tekintve nemcsak balatoni, sőt nem csak országos, hanem közép-európai mértékben is értelmezhető, és a technikumi tanulók, egyetemi hallgatók, oktatók és céges szakemberek együttműködése a mechanikus munkafolyamatok mellett innovációkat is eredményez.
A kancellár beszámolt arról, hogy több egyetemmel is folytatnak konzultációt a jövőbeni együttműködés reményében, szeretnének hálózatot kialakítani szakképzési centrumok bevonásával, segítve a tudás átadását, és nyitott innovációs központként működni, ahol a cégek elégedettek lesznek a közös munkával, és eljutni odáig, hogy a központban kifejlesztett termékek „megérik a sorozatgyártást is”, „hozzájárulnak a magyar ipar és a magyar tudás még magasabb szintre emeléséhez”.
Szamosi Lóránt újságírói kérdésre válaszolva közölte, a Balatonfüreden épülő ágazati tudásközpont „szíve-lelke” egy, „a legmodernebb műszaki szabványoknak megfelelő” 300-400 négyzetméteres csarnok lesz négy nagy munkaállomással.
Az épületnek lesz egy szárnya, amely vendégelőadók, szakemberek, diákok szálláshelyeként szolgál, és kialakítanak három, a legmodernebb informatikai eszközökkel felszerelt tantermet, oktatótermet is, helyet biztosítva az elméleti képzésre és a gyakorlati folyamatok bemutatására - tette hozzá.
Forrás: MTI
Fotó: MTI
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

“Tollal és ecsettel dicsérem hazámat”: kiváló Bacsákos eredmények
A Honvédelmi minisztérium támogatásával megvalósuló, a Honvéd Kulturális Egyesület által szervezett “Tollal és ecsettel dicsérem hazámat” országos összművészeti pályázaton kiválóan szerepeltek a Bacsák diákjai.
SSZC, intézmény

VI. Balatoni Szakmakikötő: Balaton, szakma, tudatos jövő
Április 17-én rendezte meg a Siófoki Szakképzési Centrum a Balaton régió legnagyobb pályaorientációs rendezvényét, a VI. Balatoni Szakmakikötőt a siófoki és a fonyódi kikötőben.
SSZC

Digitális Témahét: változatos programok iskoláinkban
A Siófoki Szakképzési Centrum több intézményében is változatos és tartalmas programokkal valósult meg a Digitális Témahét, amelynek középpontjában a tudatos és biztonságos digitális eszközhasználat állt.
SSZC, intézmény
