Ugrás a fő tartalomra

8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.


+36 84 346 581 +36 84 310 414

Hírek


2025. ápr. 28.
SSZC, intézmény

    Fenntarthatósági Témahét a Siófoki Szakképzési Centrum iskoláiban

    A Siófoki Szakképzési Centrum valamennyi intézménye csatalkozott a X. Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét kezdeményezéshez. Az alábbiakban a témahét iskolai eseményeiről számolunk be.

    Fenntarthatósági Témahét a Siófoki Szakképzési Centrum iskoláiban

    Fenntarthatósági Témahét a Hikmanban – egészségnappal fűszerezve

    Április 7-e és 11-e között rendezték meg a Fenntarthatósági Témahetet a Siófoki SZC Hikman Béla Szakképző Iskolában. Idén a fő téma a tudatos fogyasztói magatartás és fogyasztóvédelem, valamint az egészséges életmód volt, amely köré épültek a programok, feladatok.

    A hetet tudáspróbával kezdték a tanulók, ahol az osztályok élővilág és környezet ismeretéből mérték össze tudásukat. A következő napokban izgalmas előadásokon vehettek részt, ahol a saját szemszögükből az élelmiszerbiztonságról, a nemzetközi fenntarthatóságról hallgattak előadást a fiatalok, megismerhették az ENSZ feladatait, hallgathattak előadást a gyógynövényekről és azok felhasználásáról, valamint különböző házipraktikákról.

    Az utolsó napon a fenntarthatóság témaköréből az osztályok egy kvíz tesztsorral zárták a hetet.

    A témahétbe becsatlakozott az egészségnap is, melyen változatos programok várták a tanulókat. Kezdésként egy feladatsort kellett megoldaniuk az egészséges életmóddal kapcsolatban, majd a témához kapcsolódóan filmvetítésen vettek részt. Ezt követte egy előadás a fenntarthatóság témakörében. A marcali mentőszolgálat munkatársai is ellátogattak az iskolába, lebilincselő előadásuk és gyakorlati oktatásuk során a tanulók igyekeztek elsajátítani az elsősegélynyújtás alapjait. Végezetül egy kis mozgással és játékokkal zárták a napot.

    A fenntarthatósági témahét programjaival a Zöld Böjt kezdeményezéshez is csatlakozott az iskola.

    Fenntarthatósági Témahét a Krúdyban- húsmentes nap

    A 10. Fenntarthatósági Témahét alkalmából a 11. D és a 9. CD osztály diákjai Soósné Bolla Zsuzsanna tanárnő irányításával készítettek zöldségek és gyümölcsök felhasználásával húsmentes ételkóstolót. A kóstolót az ebédszünetben rendeztük meg, ahol a finom vegetáriánus falatok gyorsan gazdára találtak. A menüsor: zöldséges tócsni fokhagymás tejfölös öntettel, almás- diós zabsütemény, sárgaborsó krém és tökkrém pirítóssal.

    A húsmentes napot szeretnék hagyománnyá tenni, hiszen a diákoknak fontos lenne tudni és az étkezési szokásaikba beépíteni, hogy hetente legalább 1 nap legyenek vegetáriánusok a Föld és egészségük érdekében!

    Mathiász Fenntarthatósági Témahét - rajzverseny

    A fenntarthatósági témahét keretein belül, iskolánk rajzversenyt hirdetett. 

    A biodiverzitás fontossága témakörében szebbnél szebb alkotásokat készítettek a pályázók, melyek közül a legkiemelkedőbbeket az iskolában létrehozott kiállításon meg is lehetett tekinteni.

    Volt, aki technikai tudásával emelkedett ki, más a témakör alapos, mély körüljárásának köszönhetően kivételesen jól megragadta a verseny témáját. Az iskolában dolgozó oktatók többségi szavazatával a legkimagaslóbb három alkotás az alábbi tanulóké volt:

    1. I. helyezett: Tütősi Luca 
    2. II. helyezett: Mózsi Villő Lelle 
    3. III. helyezett: Motika Dorka 

    Az iskola idén is csatlakozott a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért elnevezésű országos szemétszedési programhoz.

    A diákok és tanárok közösen vettek részt az eseményen, és Balatonboglár több pontján, együtt tisztították meg a környezetet a szeméttől. A kezdeményezés nemcsak a környezetvédelem fontosságára hívta fel a figyelmet, hanem erősítette a közösségi összefogást is.

    Fenntarthatósági Témahét a Barossban - előadások a körforgásos gazdaságról

    A Baross iskola a 2025. évben a fenntartható fejlődés témahét középpontjába a körforgásos gazdaság modelljét helyezte. A tanulók számára előadást szerveztek, melyhez Szili Dániel oktató látványos diasorozat készített. Bemutatásra került a fenntartható fejlődés fogalma, alappillérei és célkitűzései.

    Az előadás tartalmazta azokat az intézményes célkitűzéseket, melyek eléréséhez Magyarország Kormánya is aktív szerepet vállalt a megfelelő szabályzó eszközök kidolgozásával és gyakorlati alkalmazásának megvalósításával. A gyerekek megismerhették a lineáris gazdaságot felváltó körforgásos gazdaság lényegét, ehhez kapcsolódóan a MOHU munkáját és tevékenységének fontosságát a csomagolások újrahasznosításában. Ma már mindenki találkozik a MOHU által kihelyezett automatákkal, gyűjtőpontokkal, ezért különösen fontosnak tartottuk, a jogkövető, egyben környezettudatos magatartás kialakulásának ösztönzését.

    Bemutatásra kerültek azok a lehetőségek is, melyekkel a hulladékok otthon is hasznosíthatók, visszaforgathatók: pl. házi komposztálás, tojáshéj, kávézacc hasznosítása. Kiemelték a közösségi járműmegosztást (autó, kerékpár, roller), mint az erőforrás felhasználás csökkentés lehetséges, már részben megvalósult eszközeit. Olyan újrahasznosított terméket is bemutattak, melyek készítéséből jól prosperáló vállalkozások születtek.

    Előadásaikba beépítették a Pannonhalmi Főapátság Zöld Böjt Programjának 5 alapelvét is, bemutatva azok kapcsolódását a fenntarthatósági célokhoz. Bár az itt megfogalmazott 5 alapelv (takarékoskodj az energiával, tudatosan vásárolj, tölts több időt a természetben, táplálkozz egészségesen, tekints magadra teremtményként, aki Isten vendége a földön) spirituális megközelítésű, szellemiségénél fogva rendkívül hasznos, kellő empátiával bármely meggyőződésű tanuló által befogadható.

    Nem egy frontális, egyirányú előadást alkottak, hanem a tanulókat is bevonták a témák megvitatásába, mindenki elmondhatta miket vesz figyelembe vásárláskor, figyel-e az egészséges étkezésre, szem előtt tartja-e a hulladék termelés csökkentését. A tanulók így egymásnak példát mutattak, sokan önkritikát is megfogalmaztak.

    A résztvevők elsősorban a 9. évfolyamról kerültek ki, de voltak 12-es és 13-as osztályok is.

    Kissné Bauer Gabriella oktató két faliújságot is készített a tanulók bevonásával. Egyiken megjelentek a Zöld Böjt Program alapelvei és olyan hozzá kapcsolódó példák, mint az egészséges életmódot támogató „okos tányér”. A másik bemutató a klasszikus fenntarthatósági célok és kiemelt környezeti problémák mellett kitért a mesterséges intelligencia által nyújtott lehetőségekre is.

    Fenntarthatósági Témahét a Bacsákban - figyelemfelhívás, kvíz és levélgyűjtés

    A rendezvény nyitásaként az iskola aulájában rövid tájékoztatást tartottak (legfőképpen a 9. osztályosoknak), hogy mit is jelent ez a szó fenntarthatóság, mi a feladatuk a jövőt illetően, kihangsúlyozva a földünk jövője, élhetősége most tőlük függ.

    • egész nap propaganda filmeket vetítettek figyelemfelkeltésként az aula kivetítőjén
    • az iskolában kihelyezett plakátok hívták fel a figyelmet a téma fontosságára.

    Az osztályfőnökök, szaktanárok tanórákon a kisfilmeket lejátszhatták. 

    A Témahét egy szegmensét felhasználva iskolánk tanulói az iskola területén 76 zsák falevelet gyűjtöttek össze ezzel tették környezetünket tisztává és szebbé.

    A kisfilmek ismereteit felhasználva egy 13+1 kérdéses KVÍZ feladatait oldhatták meg. A QR kóddal olvasható teszt olyannyira sikeres lett, hogy másnapra már több, mint 1200 kitöltés érkezett. A meghirdetett legjobb 3 osztály eredménye díjazásra került.

    A hét utolsó munkanapján a Fenntarthatósági Témahét lezárásaként a KVÍZ eredményességének kihangsúlyozása mellett a 4 legjobb osztály elismerő oklevelet és ajándékot kapott. 

    A hét zárásaként említést tettek és megemlékeztek az e héthez szervesen kapcsolódó FÖLD napjáról (április 22.).

     

    GALÉRIA

    X. Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahét

    Kép BAross 4.jpg
    2025 fenntarthatósági témahét 3.jpg
    Hikman kép 7.jpg

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Búcsú Nagy Tamás kollégánktól

    Búcsú Nagy Tamás kollégánktól

    Mély megrendüléssel búcsúzunk Nagy Tamás kollégánkól, a Siófoki SZC Bacsák György Technikum és Szakképző Iskola oktatójától, aki több mint három évtizeden át generációk sorait oktatta fonyódi intézményünkben.

    2025. máj. 16.
    SSZC
    Málovics Zsombor országos első, Márkus Patrik országos negyedik az SZKTV-n!

    Málovics Zsombor országos első, Márkus Patrik országos negyedik az SZKTV-n!

    A Szakma Sztár Fesztivál záróeseményeként a Szakma Kiváló Tanulója Verseny országos döntőbe jutott versenyzőit díjazták május 10-én Budapesten.

    2025. máj. 10.
    SSZC
    Elballagtak végzőseink

    Elballagtak végzőseink

    Elbúcsúztatták végzős tanulóikat a Siófoki Szakképzési Centrum intézményei. A ballagási ünnepségeket követően megkezdődtek az érettségi és szakmai vizsgák az iskolákban.

    2025. máj. 4.
    SSZC


    KIMIKK
    Balatoni Hajózási Zrt.Balatoni KörBalatoni Kulináris Műhely ÁKK NkftBella Italia Restaurant SiófokCE Plaza Hotel****Debreceni EgyetemFerro-FlexFöldgázszállító Zrt.HalkerKaposi Mór Oktató KórházKatasztrófavédelemMala Garden Étterem SiófokNEKASió Eckes - GraniniSióFrissVisit Balaton 365Ziehl-Abegg

      • SZC logo fehér
      • Siófoki Szakképzési Centrum

        8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.

      • Telefon: +36 84 346 581 +36 84 310 414

        E-mail: centrum@siofokiszc.hu

        OM azonosító: 203050

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000143


      2025Siófoki Szakképzési Centrum