Ugrás a fő tartalomra

8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.


+36 84 346 581 +36 84 310 414

Hírek


2024. okt. 3.
GL

    Szakmamustra huszonharmadszorra

    Október 2-án megnyitotta kapuit a 23. Pályaválasztási Kiállítás és Szakmabemutató a Kaposvár Arénában.

    Szakmamustra huszonharmadszorra

    A Somogy Vármegyei Kormányhivatal legnagyobb rendezvényén szerdán és csütörtökön 68 iskola, duális képzőhely, cég és partnerszervezet várja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, hogy megismertessék velük a különböző képzéseket, oktatási intézményeket. A rendezvényen Czomba Sándor  foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár mondott köszöntőt, aki az élethosszig tartó tanulást hangsúlyozta. Neszményi Zsolt a kormányhivatalt vezető somogyi főispán kiemelte: soha ennyi kiállító nem volt, mint idén. Gelencsér Attila országgyűlési képviselő és Szita Károly Kaposvár polgármestere is köszöntötte a résztvevőket.

    A kiállításon a Siófoki Szakképzési Centrum mind az öt iskola képviseltette magát. Mikroszkóp alatt lehetett érdekességet vizsgálni, de sok finomsággal, ajándékkal is készültek a diákjaink a résztvevőknek. Centrumunk vezetése nevében Horváth Péter főigazgató vett részt a rendezvényen, amelyre előzetesen 2500 diák regisztrált, akik pályaorientációs tesztet is töltöttek ki a kiállításon.

    A képeket köszönjük Bene Ádámnak és Kovács Tibornak!

    Galéria

    Megosztás

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Népszerűek voltak iskoláink standjai a kaposvári pályaválasztási kiállításon

    Népszerűek voltak iskoláink standjai a kaposvári pályaválasztási kiállításon

    Október 19-20-án a MATE Kaposvári Kampusza adott otthont Somogy megye hagyományos beiskolázási rendezvényének, a pályaválasztási kiállításnak és szakmabemutatónak.

    2026. okt. 20.
    SSZC
    Mathiász-napok 2026

    Mathiász-napok 2026

    A Siófoki Szakképzési Centrum Mathiász János Technikum és Gimnáziuma idén is is színes, tartalmas programokkal várta tanulóit és az érdeklődő általános iskolásokat az október 14-15-én megrendezett Mathiász-napokon.

    2026. okt. 18.
    SSZC
    Ünnepelt a 70 éves Krúdy

    Ünnepelt a 70 éves Krúdy

    Október 16-án fennállásának 70. évfordulóját ünnepelte a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium. Az alábbiakban az intézmény beszámolóját olvashatják a jubileumi eseményről.

    2026. okt. 18.
    Intézmény


    IKK
    Balatoni Hajózási Zrt.Balatoni KörBalatoni Kulináris Műhely ÁKK NkftBella Italia Restaurant SiófokCE Plaza Hotel****Debreceni EgyetemFerro-FlexFöldgázszállító Zrt.HalkerKaposi Mór Oktató KórházKatasztrófavédelemMala Garden Étterem SiófokNEKASió Eckes - GraniniSióFrissVisit Balaton 365Ziehl-Abegg

      • SZC logo fehér
      • Siófoki Szakképzési Centrum

        8600 Siófok, Kálmán Imre Sétány 3.

      • Telefon: +36 84 346 581 +36 84 310 414

        E-mail: centrum@siofokiszc.hu

        OM azonosító: 203050

        Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000143


      2026 • Siófoki Szakképzési Centrum